Főoldal
Jelentős változások az adatvédelemben: szakmai szövetségek közös tájékoztatósorozata indult a DIMSZ szervezésében
2017-03-28 00:00:00

Az Európai Unió – tekintettel a határokon átnyúló tevékenységekre – már 2016 óta az egyes nemzeti adatvédelmi szabályok egységesítésén dolgozik, és az új uniós adatvédelmi szabályozás, röviden a GDPR bevezetése 2018-ban esedékes lesz. A DIMSZ mint az adatvezérelt marketing szakma érdekképviseleti szervezete egyes szakmai szövetségekkel együttműködve közös előadássorozatot indított, melynek első eseménye már le is zajlott.

A DIMSZ a tavaly májusi kihirdetés után augusztusra lefordította és publikálta az európai adatvezérelt szövetség, a FEDMA tájékoztatóját, őszre pedig saját, a szövetség tagjainak kérdéseiből összeállított kiadványt osztott meg tagjaival és a sajtó munkatársaival. Ennek a bemutatására és a GDPR-ral kapcsolatos aktuális kérdések megválaszolására Domokos Márton, a DIMSZ Adatvédelmi és adatbiztonsági tagozatának vezetője, a CMS ügyvédi iroda tanácsadója vállalkozott a szövetség soron következő, október végi villásreggelije során. A DIMSZ január végi, hasonló rendezvényén pedig Tarján Zoltán, a szövetség jogi partnerének, a Knight Bird & Bird Irodának a tanácsadója már a konkrét teendőkről tájékoztatta röviden az érdeklődőket.

„A társszervezeteinkkel és szakmai partnereinkkel történt rendszeres egyeztetések során világossá vált, hogy immár a teljes marketing és kommunikációs szakma érdeklődik az jelenlegi adatvédelmi szabályozás változása iránt. A DIMSZ készséggel vállalta, hogy tájékoztatás nyújt szakértelmének megosztásával és kérésre akár a tagozat tagjainak személyes közreműködésével is” – mondta el Domokos Márton.

A rendezvénysorozat első eseményére a Magyar Lapkiadók Egyesületének workshopján, 2017. március 1-én került sor, amelyen 40 fő vett részt – elsősorban a terjesztési, pénzügyi és jogi területek képviselői közül. „A résztvevők kiemelten hasznosnak és sikeresnek tartották a tájékoztatót, amelynek célja az volt, hogy elősegítse a médiavállalatok felkészítését az adatvédelmi szabályozással kapcsolatos változásokra” – nyilatkozta Havas Katalin, az egyesület főtitkára.

„Terveink között szerepel még a Magyar Public Relations Szövetségnek, az Önszabályozó Reklám Testületnek, a Piackutatók Magyarországi Szövetségének és a Professzionális Piackutatók Társaságának, valamint a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetségnek egy-egy előadás közös megszervezése, valamint saját kiadványunk kibővítése a partnereinket érintő kérdésekkel. Ugyanakkor nyitottak vagyunk további felkérésekre és együttműködési javaslatokra, hiszen sok még a teendő, a felkészülésre rendelkezésre álló idő pedig gyorsan fogy. Örülünk neki, hogy a társszövetségek ilyen nyitottan fogadták a kezdeményezést, és a program jól halad” – tette hozzá Huszics György, a DIMSZ elnöke.


Mi várja a tagokat?

Szakmaiság. Érdekképviselet. Értékközösség. Kapcsolati tőke. Hitelesség. Inspiráció.

Arra törekszünk, hogy olyan szolgáltatásokat nyújtsunk a szövetségi core tevékenységek mellett, melyek kimondottan a tagjainkat juttatják különböző előnyökhöz.

Szakmai szótár
acquisition programmes - ügyféltoborzó kampányok

affinity marketing - affinitás marketing

after-sales service - vásárlás utáni szolgáltatás

bound-in inserts - befűzött mellékletek

branding - márkaépítés


Teljes cikk



Kövessen minket a Facebookon
Kövessen minket a Twitteren