Főoldal
Call center hangszépségverseny
2013-06-20 12:39:35

A Direkt és Interaktív Marketing Szövetség (DIMSZ) Contact center tagozata harmadik alkalommal hirdette meg a Call Center Hangszépségversenyt, idén külön női és férfi hangokat is díjaznak.

A Direkt és Interaktív Marketing Szövetség első alkalommal 2012-ben indította el a versenyt, és nem várt sikert aratott a kezdeményezés: már az első évben közel 100 feletti jelentkezés érkezett. 2013-ban 24 különböző cégtől 112 munkatárs indult el a megmérettetésen, a projekt kommunikációja pedig a Prizma PR verseny döntőjébe került.

A versenyen a hazai piacon tevékenykedő call-center cégek, illetve azok munkatársai, valamint bármely, telefonos ügyfélszolgálattal rendelkező intézmény és annak dolgozói vehetnek részt. Az idei megmérettetésen a szabadon választott szöveg helyett Pion István slammer, költő írását kell hanganyagként rögzíteni, és elküldeni a nevezéshez október 10-ig.
A beérkezett hanganyagokat elsőként egy szakmai zsűri bírálja el: kiválasztják a 10 legszebb férfi és női hangot, a végső győztesről pedig közönségszavazás dönt a Kreatív Online felületén.

A zsűri tagjai:

Málhai Péter, a Virtual Call Center ügyfélszolgálati vezetője
Alföldy Katalin, a KPMG Tanácsadó Kft. ügyfélkapcsolat-kezelési csoportjának külső szakértője
Viniczai András, a Café Next innovációs igazgatója, valamint a DIMSZ elnökségének tagja
Szerényi Szabolcs, a Kreatív szerkesztője

A nyertesek, vagyis a legszebb férfi és női hang is kétszemélyes wellness hétvégét nyer. A Call Center Hangszépségverseny főtámogatója a Virtual Call Center, médiapartnere a Kreatív. A nyerteseket november 13-án, a Lollipop díjátadóján hirdetik ki.

A III. Call center hangszépségverseny győztesei:

1. helyezett: Lendvai Nikoletta - Magyar Telekom Nyrt.
Juhász Mihály - Magyar Telekom Nyrt.

2. helyezett: Gyimesi Andrea - Magyar Telekom Nyrt.
Pásztor András - Protocall 2009 Web- és Telemarketing Kft.  
 
3. helyezett: Darvas Viktória Éva - UPC Magyarország Kft.
Bak Richárd - ELMŰ-ÉMÁSZ Ügyfélszolgálati kft.


További részletek a verseny oldalán: www.dimsz/hangszepsegverseny.hu



Vissza a versenyekhez >>



 


Mi várja a tagokat?

Szakmaiság. Érdekképviselet. Értékközösség. Kapcsolati tőke. Hitelesség. Inspiráció.

Arra törekszünk, hogy olyan szolgáltatásokat nyújtsunk a szövetségi core tevékenységek mellett, melyek kimondottan a tagjainkat juttatják különböző előnyökhöz.

Szakmai szótár
acquisition programmes - ügyféltoborzó kampányok

affinity marketing - affinitás marketing

after-sales service - vásárlás utáni szolgáltatás

bound-in inserts - befűzött mellékletek

branding - márkaépítés


Teljes cikk



Kövessen minket a Facebookon
Kövessen minket a Twitteren