A Magyar Posta támogatásával a DIMSZ az idei évben is elkészítette az előző évre vonatkozó adatvezérelt szektorra vonatkozó felmérését (DM Szenzor B2C), melyet Viniczai András -Café innovációs vezetője és a DIMSZ elnökségének tagja mutatott be az Evolution konferencián az MRSZ és a társzövetségek Reklámtorta prezentációjának keretében.
A direkt marketing szektor mérete az elmúlt években ismét növekedésnek indult és idén az előző évhez képest 5 százalékos emelkedéssel, 34,4 Mrd Ft-ra nőtt.
Mind az offline, mind a digitális csatornákon belül növekedett a piac, a címzett küldemények esetében 3, a címezettlen küldeményeknél 5 százalékos emelkedés látható, míg a digitális megoldások piaca 6 százalékponttal növekedett.
Az adatvezérelt marketing piacon a tavalyi évben jellemzően a 100-500 millió Ft bevételű cégek tudtak fejlődni magukhoz képest, de az 1Mrd feletti forgalmú cégek is nagyrészt nőni tudtak. A technológiai változások hatására piaci átrendeződés indult el, ahol eddig markáns piaci szereplők jelentősége csökken, míg a korábban kis jelentőségű cégek egyre fontosabb szereplőkké válnak.
A piacot pozitívan befolyásoló tényezőként a marketing automatizációs rendszerek egyre nagyobb térnyerését, a digitális csatornák integrálódását, a megbízók házon belüli adatbázisainak felértékelődését és az ebből fakadó új lehetőségeket említették. A szakemberek véleménye alapján a vállalatokat szakmailag egyre érettebb döntések jellemzik, a cégek bátrabban veszik igénybe külső szolgáltató partnerek segítségét. A növekedést azonban lassítja a szakemberhiány, az ebből eredő kapacitáshiány, valamint a növekvő bérszínvonal.
A 2019-es évre vonatkozó előrejelzések alapján a növekedés az idei évben is folytatódni fog és a piacon érezhető átrendeződés sem áll meg. A meglévő csatornák mellett újak megjelenésére és megerősödésére is számítanak a szakemberek, aminek köszönhetően ismét új cégek tűnhetnek fel a piacon. Az idei évet meghatározó vállalati folyamatokat az adatvezérelt kommunikáció és a marketing automatizáció által nyújtott új technológiák implementálása és azok hatékony működtetéséhez szükséges szakmai tudás-bázis kiépítése jellemzi majd.